09
feb

A velencei karnevál története

A velencei karnevál világszerte ismert, ősi hagyományokra épül, a gondolák és a lagúnák romantikus  városában. Pontosan két héttel Hamvazó szerda előtt kezdődik, egy nappal  előtte, Húshagyó kedden  ér véget.

Az ősi hagyományoknak megfelelően ekkor a város apraja nagyja csónakokba, gondolákra száll, és állandó zeneszó mellett a vízen költik el ebédjeiket és vacsoráikat.

A karnevált kezdetektől fogva a szabadban,  a Szent Márk téren rendezték,ami leginkább egy hatalmas, élő színjátékhoz volt hasonló, ahol a színteret a utcák és a csatornák alkották, míg a szereplők és a nézők, maguk a városlakók voltak.

A közönség  az utcák  forgatagában, illetve otthonaik erkélyeiről élvezte a napokon át tartó eseményeket ahol egyáltalán nem létezett határ a színészek és a nézők között. Hatalmas játék volt ez,  ahol ilyenkor sok minden szabad volt.

A felvonulókat a hölgyek akár tojással is dobálhatták, az álarcosok pedig beronthattak a magánházakba, mindezeket ekkor természetesen büntetlenül.

Az első írásos emlékek a Velencei karneválról 1094-ből származnak,  két évszázaddal később pedig  már Európa szerte híres volt, csak úgy, mint a csodálatos velencei maszkok. Virágkorát a 18. században élte, ez idő tájt már a karneválok városa néven emlegették Velencét, ahová ekkor már európai nemesek százai érkeztek mulatni.

A karnevál jellegzetes “maschera-öltözéke” a  fekete selyemből készült kámzsás velencei köpeny és a BAUTA maszk volt. Ez volt első velencei maszk és kizárólag arisztokraták viselték.

A velencei karnevál ünnepség sorozata eredetileg parádés felvonulásokkal kezdődött , amit virágkoszorúkkal díszített ökrök vezettek,  mind máig sok részletét megőrizte a múltnak – kivéve az a virágdíszes ökrök lefejezését…

A dózse és vendégei az erkélyről üdvözlik az embereket, harsonák zendülnek az ég hirtelen tele lesz szivárvány szín léggömbök ezreivel, melyek imbolyognak a magasban, mintha maga Velence is velük együtt szállni készülne.

Az emberek “Viva Venezia! Ciao Venezia!” kiáltásokkal köszöntik, és éltetik Velencét. A rég múlt időkben hagyományaiban egy fiatal merész kötéltáncos ilyenkor haladt át a téren a harangtorony, és a Palazzo Ducale Foscara Loggia között kifeszített kötélen.

Az utolsó napon Velence népe és vendégei  elbúcsúztak a Karnevál Hercegétől, akinek ahogyan az első napon odaadtak mindent, úgy ezen mindent vissza is vettek.  A Karnevál Hercege néhány hétig élt csupán, de addig, kiélvezte az élet minden pillanatát: evett, ivott, tobzódott,  de végül is búcsút vettek tőle és jelképesen megölték. Bíróság elé is cipelték, megvádolták minden rosszal és bajjal ami Velencét érte majd halára ítélték és elkísérték utolsó útjára a máglyához.

Itt a Karnevál Hercegét megformáló színész helyét egy szalmabábú vette át, akit a nép “zokogása” közepette tűzre vetettek. Miközben a karnevál talán legfontosabb eleme a tűz végezte feladatát, jelképesen az emberek is búcsút vettek az önmagukban rejlő rossztól. A tűz, mely mind máig a megtisztulás egyik jelképe, mindenkit megszabadított a bűntől és ezzel a pillanattal a természet végre kiléphetett a télből és visszatérhetett tavaszhoz, az új élethez…