13
Júl

Ajantai barlangtemplomok

Az ajantai barlangtemplomok alapvető ismereteket nyújt, az ősi India társadalmáról, és a buddhizmus virágkoráról. A barlangok a Gangesz folyótól délre egy 76 méter magas U alakú sziklaszirtbe vájva helyezkednek el, melyeket 1819-ben, egy tigris vadászat során fedezett fel egy angol katonatiszt.

INOUT-HOME / ajanta

Bejárati része felől, a teljes 5500 négyzetmétere terület belátható, melynek kialakítása az Isz. előtti első században kezdődött, és mintegy 700 évig tartott. Koruk szerint két nagy csoportra oszlanak, 1. és 2. korszak néven, illetve 1-30 számozottak, mely utóbbi számozás azonban nem függ össze a barlangok korával.

INOUT-HOME / ajanta

INOUT-HOME / ajanta

Az 1. korszakból származik az egyik legismertebb, a 12-es számú barlang, mely a szerzetesek lakhelyéül szolgáló un. cellabarlangok egyike volt, ahol az ágyakat is kézzel, a sziklából vésték ki.

INOUT-HOME / ajanta

Ezek mellett a cellabarlangok mellett találhatók  a sztúpa barlangok, melyek szent helyek voltak és imádkozásra szolgáltak. Itt, a sztúpa barlangokban őrzik Buddha néhány csontját is, mivel annak idején fizikai ábrázolása tabunak számított.

INOUT-HOME / ajanta

A barlang építés második szakasza, az Isz szerinti 5. században kezdődött, és ebben az időben született a legnagyobb, a 26-os számú barlang is, melynek szintén minden részletét kalapáccsal és vésővel vájták ki a sziklafalból. Itt található az az egyedül álló Buddha szobor is, mely az Ázsia szerte látható (Japán kivételével) Buddha szobrok első ábrázolása, és itt található India legnagyobb fekvő, Buddha szobra, a PARINIRVANA.

INOUT-HOME / ajanta

INOUT-HOME / ajanta

A barlangok számtalan domborműve, mind Buddha életéhez, életútjához kötődik, azonban ezek a történetek nem csak a domborművekben, hanem a barlangok falait és mennyezetét díszítő, felbecsülhetetlen értékű freskókon is megjelennek.

INOUT-HOME / ajanta

INOUT-HOME / ajanta

INOUT-HOME / ajanta

Az ebben a korban született barlangok közül az 1-es számú barlang  a leghíresebb, melynek mintegy 20 méter széles homlokzata, 25 méteres mélységben nyúlik a sziklafal belsejébe. Ennek a hírnévnek azonban nem csupán a barlang mérete az oka. Itt található Ajanta legjelentősebb Buddha szobra, melynek kézmozdulata Buddha első szentbeszédét jelképezi, mely beszéd hozta mozgásba a THOR-t, vagyis az idő kerekét.

INOUT-HOME / ajanta

A barlang falait számos páratlan értékű BÓDHISZATTVA ábrázolás is díszíti, melyek nem csupán India legjelentősebb  ábrázolásai, de a Világban is a Buddhista festészeti ábrázolás alapjaiként szolgálnak. / bódhiszattvák azok, akik ugyan már elérték a tökéletesség azon szintjét, hogy a Nirnánába távozhassanak, ám az emberek iránt érzett végtelen megértésük és szeretetük miatt mégis a földön maradtak – segítségként  minden érző lény számára /

INOUT-HOME / ajanta

A  méhsejt szerkezetű barlangtemplomok India legjelentősebb kulturális kincseit képezik, melyet 1983-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánított.

INOUT-HOME / ajanta